Antoni Rita összegyűjtött cikkei, publicisztikái

Van-e elég nő a világon?

2007-ben India Andra Pradesh nevű tartományában egy szántáshoz készülődő gazdálkodó döbbenten vette észre, hogy a földből kikandikál egy apró kezecske.

2018. december 27. - A. R.

Odarohant és elfojtott sírást hallott. Néhány pillanat múlva kendőbe bugyolált, ép és egészséges, kétnapos kislányt ásott ki a földből, akit a kórházban az orvosok Laksminak neveztek el. De nem minden feleslegesnek ítélt lánycsecsemő története végződik ilyen szerencsésen. 

Apám és nagyanyám fiút vártak, helyette egy sovány, sűrű fekete hajú, síró-rívó kislány jött a világra 1909. szeptember 29-én. … Apám este jött meg, és nagyanyám már a kapuban fogadta azzal a lesújtó hírrel, hogy a várva várt trónörökös helyett újra lánya lett. Apám önkéntelen mozdulattal visszafordult, néhány lépést tett, aztán megadóan bejött a házba. Anyámat megölelte, talán rám is vetett egy röpke pillantást, de egy szót sem tudott kipréselni magából. Olyan mély volt a csalódása” 

- így kezdődik a népszerű regényíró, Kertész Erzsébet Fiút vártak, lány született című önéletrajza.

Hatéves lehettem, amikor az egyik szomszédunk a sárga földig leitta magát bánatában, mert kiderült, hogy megint lánya lesz. Nem értettem, miért nem örül, hiszen a családunkban a születendő gyermekekről mindig csak azt hallottam, „mindegy, hogy fiú vagy lány, csak egészséges legyen”. Beletelt némi időbe, amíg elkezdett derengeni, hogy sokak szemében a lánygyermek másodrendű, és az apáknak (de néha az anyáknak is) jelentős része fiúgyermekre vágyik. A jelenség ma is megfigyelhető Magyarországon: a KSH 2015-ös felmérése szerint a megkérdezett gyermektelenek jóval nagyobb arányban szeretnének inkább fiút, mint lányt. Komoly pszichés károkat tud okozni, ha a lánnyal egyik vagy mindkét szülő folyamatosan érezteti a csalódottságát, a Föld más részein azonban ez a preferencia végzetes következményekkel jár.

Hiányzik 100 millió nő

Természetes körülmények között 104–106 fiú jut 100 megszületett lányra, de mivel a fiúgyermekek azonos élelmezés és egészségügyi ellátás mellett is kevésbé ellenállók a betegségekkel szemben, az ő halálozási arányuk valamivel nagyobb. A végeredmény tehát egy körülbelüli egyensúly lenne. Mivel azonban a világ több országában, illetve egyes régiókban a szülők mindenáron fiút akarnak és ennek érdekében a drasztikus eszközöktől sem riadnak vissza, továbbá a népesedéspolitikai intézkedések jóval erőszakosabbak, mint amennyire átgondoltak, a nemek egyensúlya sok helyen vészesen felborult. A szakértők a kilencvenes évek eleje óta kongatják a vészharangot. Amartya Sen Nobel-díjas indiai közgazdász mérföldkőnek számító tanulmányában arra hívta fel a figyelmet, hogy több mint 100 millió nő hiányzik, akik azért nem születtek meg (Indiában, Kínában és néhány további országban), mert csecsemő korukban megölték, kisgyermek korukban elhanyagolták és hagyták meghalni, vagy – miután kiderült a nemük – még magzat állapotukban elvetették őket. Az ily módon hiányzó nők számát az ENSZ mára mintegy 200 millióra becsüli. A felborult egyensúly miatt Christophe Guilmoto francia szociológus „aggasztó elférfiasodásról” és „agglegényországokról” beszél. Az ENSZ Népesedési Alap 2012-es adatai szerint Kínában 117,8, Indiában pedig 110,5 fiúgyermek jut 100 lánygyermekre. További fokozottan érintett országok Azerbajdzsán, Örményország, Grúzia, Albánia, Vietnám, Pakisztán és Montenegró. Ezekben az országokban 100 lányra 110–116,5 fiúgyermek jut. Hogyan alakult ki ez a helyzet?

sex_ratio.jpg

 A szomszéd fája

A probléma gyökere a társadalmi nemi viszonyokban keresendő: abban a széles körben elterjedt nézetben, hogy a fiúgyermek többet ér, mint a lány. A lány férjhez megy és elszakad a családjától, a fiú lesz az, aki majd pénzt keres és gondoskodik idős szüleiről, ráadásul felesége személyében cseléd, hozománya révén pedig vagyon kerül a házhoz. Azaz: a szülők a menynek örülnek, de a lánygyermeket egész egyszerűen tolvajnak tartják. Evan Grae Davis 2012-es dokumentumfilmje, az It’s a girl! – The Three Deadliest Words in the World (Lány lett! – A két leghalálosabb szó a világon) megrázó erővel mutatja be a különbséget, miszerint a fiúgyermek áldás, a lánygyermek pedig átok. A filmben megszólalnak olyan nők, akik megölték (megfojtották, elásták, megmérgezték) lánycsecsemőiket – úgy látják, hogy talán még jót is tettek velük, hiszen szegénységben egy lányra úgyis csak szenvedés várna. Jobb esetben beviszik őket egy ilyen célra alapított árvaházba vagy otthagyják őket az épület előtt. De a családjukban maradt lányok közül is 40 százalékkal többen halnak meg egy- és ötéves koruk között, mint a fiúk, és négyből egy nem éri meg a pubertáskort.

Lánygyermeket nevelni olyan, mint a szomszéd fáját öntözni

– szól egy indiai közmondás. A hozomány ugyan 1961 óta tilos Indiában, de a kormány semmilyen erőfeszítést nem tesz a törvény betartatására, a szülők pedig inkább fizetnek a vőlegény családjának, mint hogy a lányuk pártában maradjon. A szegényeknek ez anyagi ellehetetlenülést is okozhat, de a kultúra, amelyben élnek, egy család becsületét, tisztességét a lányok „sikeres” kiházasításában méri. Ha egy lány nem megy férjhez vagy a házassága csődöt mond, azzal az elképzelhető legnagyobb szégyent hozza a maga és a szülei fejére. A feleséget igen gyakran éri bántalmazás a férj vagy annak családja részéről, mert alacsonynak ítélik a hozományt, vagy mert az asszony nem fiút szült, illetve mert lánygyermekétől vagy magzatától nem hajlandó megszabadulni.

Szelektív abortusz

A nemi alapú szelektív abortusz az érintett társadalmak részéről nagy támogatottságot élvez, mert humánusabbnak tartják, mint a már megszületett csecsemő megölését, magára hagyását.

A magzat nemét is meghatározó ultrahangos vizsgálat (akár hordozható készülékekkel, amelyek a falvakba is eljutottak) a nyolcvanas években terjedt el Indiában, és vezetett a lánynak bizonyuló magzatok tömeges elvetetéséhez. Becslések szerint egy év alatt több magzattól szabadulnak meg ilyen módon pusztán a neme miatt, mint amennyi gyermek az USA-ban ennyi idő alatt születik. 1994-ben betiltották az ultrahangkészülékek ilyen célú használatát, ám a hatóságok ezzel szemben is igen elnézők, a törvény megszegése esetén az orvos teljes büntetlenséget élvez, egyúttal hatalmas kenőpénzeket kap a hálás szülőktől. Nem ritka a családon belüli erőszaknak az a formája, hogy a várandós nőt ilyen célú vizsgálatra, majd nemkívánatos eredmény esetén abortuszra kényszeríti a férj vagy az após-anyós. Dr. Mitu Khurana orvosnőt, aki ikerlányokkal volt várandós, éheztették, több alkalommal bezárták, lelökték a lépcsőn, hogy elvetéljen. A nő végül szembeszegült a hallgatás-tűrés parancsával, elszökött a saját szüleihez, és életet adott gyermekeinek. De a mai napig hiába küzd az igazáért, a hatóságok emberei, ahelyett, hogy segítséget nyújtanának neki, nemi erőszakkal, halálos fenyegetésekkel üldözik.

Kínában az 1979-ben bevezetett „egykepolitika” vezetett hasonló problémákhoz. Főként a falusi régiókban a földművelésből élő szülők estek kétségbe attól a kilátástól, hogy az engedélyezett egyetlen utód lány lesz, ezért itt is elterjedt a nem szerint szelektáló abortusz, valamint a lánygyermekek magára hagyása. Az állam, megrettenve a nemi egyensúly felborulásától, 2003-ban betiltotta az abortuszt. (Persze a Családtervezési Rendőrség nevű erőszakszervezet minden további nélkül hurcol el és vet alá kényszerabortusznak akár 8-9 hónapos terhes nőket is.) A falun élő pároknak pedig engedélyezték a második gyermeket, amennyiben az első meghalt vagy fogyatékos, illetve lány lett. A problémákat azonban ezekkel a hatásvizsgálat és társadalmi egyeztetés nélkül foganatosított intézkedésekkel nem sikerült felszámolni.  

Apátia és nőrablás

A „férfitöbbletet”, azaz azoknak a fiatal férfiaknak a számát, akiknek a felborult nemi egyensúly miatt nincs esélye családot alapítani, Indiában és Kínában is jóval 30 millió felettire becsülik. Főleg a vidéken élő, alacsony társadalmi presztízsű férfiak alkotják ezt a csoportot – a nők jelentős része él a lehetőséggel, hogy a ranglétrán felfelé házasodjon, és egy vagyonosabb kérő ajánlatát fogadja el. További „probléma”, hogy egyre több, jellemzően városi fiatal kínai nő szegül szembe a hagyományokkal, és halogatja a párválasztást a szerelmi házasság reményében.

A szakemberek közt is vita tárgya, hogy a magányos férfiak tömege milyen társadalmi problémákért és milyen formában tehető felelőssé – Valerie M. Hudson és Andrea Den Boer 2001-ben a háború esélyének megnövekedését vetítette előre, tíz évvel később azonban Therese Hesketh úgy találta, hogy a „felesleges” férfiakra tendenciaszerűen nem a nagyobb kriminalitásra való hajlam jellemző, hanem inkább a közöny, az apátia. A prostitúció, az emberkereskedelem, a szexturizmus és a nemi erőszak jelentős mértékű a világnak azon a részein is, ahol nincs férfitöbblet. Nem szabad ugyanakkor megfeledkezni arról a tényről, hogy a nemi egyensúly felborulása a nők elleni erőszak újabb, sajátos formáit termelte ki: Kínában például egyes szülők úgy próbálják megkímélni fiukat az agglegényélettől, hogy elrabolnak számára egy kislányt, akit majdani feleségének szánnak. Sokszor a fiatal férfiak maguk rabolnak nőt vagy gyereket a szomszédos országokból, sőt, mivel a kereslet kitermeli a kínálatot, azt is megtehetik, hogy kiskorú szexrabszolgát vásárolnak maguknak. Az Iszlám Állam soraiba is az az ígéret vonz nem egy fiatal férfit, hogy ott majd mindenki kap feleséget – azaz a nemek egyensúlyának felborulása kapóra jön a különböző terrorszervezeteknek is.

Egy feleség, három férj?

A kínai állam a 27 év feletti hajadonok megszégyenítésével próbálkozik, kevés sikerrel – az öntudatosabb nők inkább keresnek egy bérbarátot a Taobaón, mert csak azért, hogy megfeleljenek az elvárásoknak, nem akarnak megházasodni. A legextrémebb megoldást Hszie Cosi kínai közgazdászprofesszor javasolta: szerinte legalizálni kellene a poliandriát, így a vidéki férfiak kettesével, hármasával vagy még többen összeállhatnának, és közösen vehetnének feleségül egy nőt. Érthető módon a nők nem voltak annyira elragadtatva az ötlettől – például mert feltehetően nem sokan akarnának ennyi férjről gondoskodni. Cseng Csuzsan kínai feminista aktivista arra hívta fel a figyelmet, hogy a társadalom jobban együtt érez a kényszeragglegényekkel, mint a nemi alapú diszkrimináció áldozatául esett és emiatt hiányzó nőkkel.

A problémát a lányok oktatása oldaná meg, mert az lehetővé tenné, hogy ők is munkát vállaljanak az otthonukon kívül, saját jövedelemre tegyenek szert, ezáltal a család teljes jogú tagjává váljanak. Ebben az esetben a hozomány rendszerét is sikerülne háttérbe szorítani, hiszen annak eredeti indoka az, hogy a feleség jövőbeni eltartását biztosítsa. (A valóságban nyilván a pénzsóvárság is meghatározó.) Az államoknak továbbá jelentősen meg kellene változtatniuk szociálpolitikájukat: a szociális ellátórendszer fejlesztése, a társadalombiztosítás és a nyugdíjrendszer valamilyen formája csökkentené azt a félelmet, hogy a szülők idős korukban kiszolgáltatottá válnak. 

 

Ez a cikk először az Éva magazin 2016. decemberi számában jelent meg.