Antoni Rita összegyűjtött cikkei, publicisztikái


Többszörös orgazmus: nyitott kapcsolatokról az RS9 színházban – monogámoknak is

2018. december 27. - A. R.

Szőnyi Szilárd elment a Budapest Pride-ra... Na, ennyire azért nem volt durva, csak én, a megrögzött monogám mentem el az RS9-be a Budapest Anarchista Színház poliamoriáról, azaz többszerelműségről szóló, „Többszörös orgazmus” című darabjára. A témától való személyes idegenkedésem miatt több mint…

Tovább

Szexben nincs igazság – legfeljebb korrektség

Miután kiderült, hogy a torontói gázoló indítéka a nőknél való sikertelenség volt, Robin Hanson közgazdász „szexuális újraelosztás”-elmélete nyomán meglehetősen abszurd vita lángolt fel a világsajtóban. E vita, amely jelenleg is tart, arra tesz kísérletet, hogy a társadalmi igazságosságról szóló…

Tovább

Erőszaknál kevesebb, rossz szexnél több

A beleegyezés nem egyenlő az önrendelkezés feladásával, és vissza is vonható

A Me too kampányt azon az alapon próbálták meg méltatlanul hitelteleníteni többen, hogy összecsúsznak benne az erőszak különböző súlyosságú formái. Most, amikor az erőszak spektrumán kívül eső jelenségek is előtérbe kerültek, véleményem változatlan: az adekvát válasz nem a mozgalom bagatellizálása,…

Tovább

Hogyha emberek leszünk - válasz Puzsér Róbert cikkére

Tényleg már csak a „természeténél fogva" vadászó hímet hiányoltam az írásból, akinek „joga van" félrelépni.

Puzsér Róbert Hogyha lesz egy lányom című cikkében (MN, augusztus 4.) miközben szándéka szerint fontos társadalmi jelenségek kapcsán töri meg a hallgatást, és nagy életbölcsességeket csöpögtet képzelet- és reménybeli ivadéka fejébe, derékig gázol olyan nemi sztereotípiákban, amelyek már száz évvel…

Tovább