A Me too jelenség, ha nem teremtett is azonnali és acélos politikai akaratot a zömmel férfi döntéshozók részéről a nők elleni erőszak felszámolására, annyit elért, hogy a problémát többé nem lehet szőnyeg alá söpörni. Az isztambuli egyezménytől és a gendermumustól rettegő Magyarországon sem. Csakhogy a feminizmus története során végighúzódó jelenség: ha elérünk egy halovány sikert, rögtön jön, ágyúval verébre módon, a backlash, azaz a visszacsapás. Ennek három megnyilvánulását is tapasztalhattuk a napokban.
A szokásos hímsovén fröcsögések mellett elszórtan már októberben, az első „Me too”-posztok után megjelentek, majd mostanra még többen lettek a fanyalgók és a kényszeres különvélemény-gyártók, akik több felbátorodó áldozatot mégis hallgatásra késztetve „divatmetoo”-ról kezdtek okoskodni. Hát persze, a zaklatási vagy abúzusélmény már csak olyan, mint a Birkin táska vagy a Manolo Blahnik cipő. Ha az egyik nőnek van, a másik is akar magának – hiszen ezzel olyan menővé lehet válni! Mindenki a figyelemnek erre a formájára vágyik, nemdebár?
Erre a tendenciára rezonált január 1-jén a HVG-ben Hercsel Adél Áldozatok áriája című írása, amiben a szerző „áldozatkultuszról” beszélt. Jól látja, hogy a Me too önmagában kevés a nők helyzetének jelentős javítására, de talán mégsem kellene az útnak indulókat az első lépéseknél elgáncsolni azzal, hogy a sokaknak megkönnyebbülést hozó és erőt adó online vallomásokat, beszélgetéseket „ventilálássá” fokozzuk le. Áldozatnak támogató szavakat – vagy semmit! Apropó, áldozat. Elhiszem, hogy sok nőnek nem szimpatikus a szerep, de (ahogy a „szexmunka” kiszolgáltatottságából sem) puszta szómágiával nem lehet belőle kitörni, illetve másokat kisegíteni. Ahhoz, hogy valaki áldozatból túlélővé váljon, elengedhetetlen az emberi méltóságának visszanyerése. Ennek első lépése annak tudatosítása, hogy nem ő a felelős azért, ami történt vele, az nem az ő szégyene, hanem az elkövetőé. Erről külső megerősítést csak akkor tud kapni, ha „ventilál”.
Sárosdi Lilla, a Me too mozgalom magyarországi elindítója (Fotó: Marjai János/MTI)
A legtöbb félreértést a Me too kapcsán az okozza, hogy – mint Hercsel is utal rá – a hashtag alatt, elmozdulva a munkahelyi zaklatástól a nők elleni erőszak szélesebb spektruma felé, sokféle, eltérő súlyosságú esetet osztottak meg a felhasználók: az alkalmi beszólástól a családon belüli erőszakon át a nemi erőszakig és a gyerekkori szexuális abúzusig. Ezek valóban nem „egyforma katasztrófák”. Ugyanakkor mégis közös bennük, hogy felsőbbrendűség-, illetve jogosultságtudatból fakadó, elfogadhatatlan határátlépések: a zavartalan munkavégzéshez, a nyilvános terek zavartalan használatához és az otthoni biztonsághoz mindenkinek joga van. A diskurzus több résztvevője azonban a fogalmak, a különbségek és a hasonlóságok tisztázása helyett további, az erőszak spektrumán kívül eső jelenségek behozatalával fokozza a zűrzavart, hitelteleníti el az áldozatokat. Hercsel például iderángatja a „másnap megbánt aktusok” toposzát (amikből, mint tudjuk, a hazug cédák utólag rendre nemi erőszakot kreálnak). Ezt már unásig ismerem, ám Skrabski Fruzsinának sikerült meglepnie. Ellentétben a lombikprogramról szóló vitával, ezúttal nem kellemesen.
A Me too körüli diskurzusban is rendre megjelenik a nemtelenítés igénye. Azaz a követelés, hogy a zaklatást általános emberi, és ne jellemzően női problémának tekintsük – holott utóbbi nem zárja ki annak elismerését, hogy férfiak is válhatnak zaklatás áldozatává. Téves az elképzelés, miszerint azokban az országokban, ahol előrébb jár a munkahelyi szexuális zaklatás elleni küzdelem, a férfi áldozatok hátrányt szenvednek. Például 1993-ban Kaliforniában egy Sabino Gutiérrez nevű férfi, akit női felettese zaklatott, és akit az eljárásban a feminista ügyvédnő, Gloria Allred képviselt, pert nyert azon az elven, hogy a hátrányos megkülönböztetéstől való mentességhez mindenkinek joga van. A munkahelyi szexuális zaklatás a hatalmi viszonnyal való visszaélés. A legfontosabb eleme, hogy az áldozatnak van-e lehetősége a megtorlás kockázata nélkül nemet mondani. A főnöknő ebben az esetben alaposan keresztbe tett a hozzá nem vonzódó, közeledéseit visszautasító férfinak. Skrabski Fruzsina azonban abszurd mértékben kiforgatta a zaklatás fogalmát, gúnyt űzött a valódi áldozatokból, beleértve a zaklatás férfi áldozatait is. „Az apák elcsábításáról sem beszélünk eleget, pedig családok mennek rá erre. Sok eszköze van egy nőnek a munkahelyen vagy másik külső környezetben, hogy elcsábítson egy apát. Otthon pelenkaszag, másodállás és leckeírás vár, én viszont a szabadságot adom neked – súgják a férfinak. Ez is zaklatás, ez is Me too, amivel férfiak jöhetnének elő” – nyilatkozta a Heti Válasz december 21-ei számában.
Ám az erőszakot relativizálók versenyét még ezek után sem Skrabski nyerte. Havas Henrik Kálmán Olgával folytatott beszélgetése legelején aktuális olvasmányán keresztül azt nehezményezte, hogy a média balesetek helyett a zaklatás, az erőszak témájával, azon belül az ő ügyével foglalkozik. Az is egy dolog, a zaklatási vádat a kérdések megkerülésével és pökhendi modorral lehet-e a legmeggyőzőbben elhárítani. Halott gyerekeket becitálni az egyébként is a lényegről ezer szerteágazó irányba elkanyarított válaszokba mindennek a legalja.
Nemcsak arról van itt szó – miként Kálmán is rámutatott –, hogy baleset és bántalmazás nem összehasonlítható, hanem arról is, hogy a szembeállítás már megint láthatatlanná teszi az alanyt: az elkövetőt, akinek van lehetősége eldönteni, hogy tettét véghezviszi-e. Ellentétben a balesettel, ahol nincs döntéshelyzet és sokszor felelős sem, a hűtlenség döntés. A zaklatás és az erőszak is döntés. Ezek nem ösztönös késztetések vagy véletlenszerű katasztrófák, hanem a jogosultság tudatában, illetve hatalmi pozícióban levő elkövető saját, önálló, tudatos döntései. Ahogy tudatos döntés az is, ha a férfivendég lazán „Mucikám”-nak szólítja a riporternőt, és személyeskedő párbeszédbe próbálja bevonni. Más kérdés, hogy a következmények – a házicseléd, az állás vagy a személyes hitelesség elvesztése – már kevésbé népszerűek.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.01.09.