Miután kiderült, hogy a torontói gázoló indítéka a nőknél való sikertelenség volt, Robin Hanson közgazdász „szexuális újraelosztás”-elmélete nyomán meglehetősen abszurd vita lángolt fel a világsajtóban. E vita, amely jelenleg is tart, arra tesz kísérletet, hogy a társadalmi igazságosságról szóló diskurzus keretébe gyömöszölje a szexualitást.

Ami jellegénél fogva nagyon nem illik bele, de ez egy-két publicistát nem akadályoz meg a legbizarrabb gondolatkísérletekben, például a szexhiányban szenvedők pénzbeli kompenzálásának szorgalmazásában, vagy abban az elképzelésben, hogy a szexrobotok térnyerése majd csökkenti az erőszakot. Nem fogja csökkenteni, ahogy a pornó sem csökkentette, mert leuralni csak hús-vér élőlényt lehet. Visszajelzést egy tárgy nem ad róla (nem jajgat, nem torzul el az arca a fájdalomtól, nem könyörög), erre előbb-utóbb a nők megalázásának vágyától fűtött „incel” (az akaratán kívül szex nélkül élő és ezért a nőket hibáztató férfi) is rájön, és az agresszív késztetéseit valódi emberen akarja majd kiélni. Éppen úgy, ahogy az állítólag ártalmatlan pornóban látható elemeket is számos férfi követeli a partnerétől, függetlenül attól, hogy a másik izgatónak tartja-e azokat és unszolás nélkül, a saját érzései szerint vágyna-e a kipróbálásukra.

Ugyanis ha már olyannyira előszeretettel emlegeti „a szexuális forradalom vesztesei” fordulatot, ezzel kapcsolatban két dolgot kellene észrevennünk. Egyrészt, előtte sem ideális, „win-win” szituáció volt érvényben. Az, amit az incelek és a velük együttérzők „igazságos világként” képzelnek el, valójában a nők elnyomására és – az angyal vs. szajha kettősségen keresztül – emberi mivoltának elvitatására épült. Lehet, hogy több férfinak jutott szex (?), csakhogy olyan áron, hogy a nők többnyire nem szólhattak bele abba, hogy kivel kötnek házasságot, amiben aztán mindig rendelkezésre kellett állniuk. (A házasságon belüli nemi erőszakot Magyarországon is csak 1997-ben diszkriminálták, és megnyugtatom a „férfijogi” aktivistákat afelől, hogy azóta sem ítéltek el a törvényre hivatkozva senkit.) Azóta valóban csökkent a házasságkötések és emelkedett a válások száma – kérdés, hogy olyan nagy baj-e, hogy a kényszer háttérbe szorult.

Másrészt, az sem mondható el egyértelműen, hogy a nők a szexuális forradalom nyertesei lennének. A forradalom javára írható a fogamzásgátlás és a házasság előtti szexuális élet normalizálása (így a „bukott nő” jelenség részleges kiiktatása), valamint, ha korlátozottan is, de legalább némi beszéd a nők szexuális élvezetéről (előtte csak megvetett szakadárok vettek a tollukra olyan szavakat, mint „a nők testi vágyai”, „csikló” és „női orgazmus”). Ugyanakkor egyvalamit nem adott meg a nőknek: az autonóm döntés elvitathatatlan és megkérdőjelezhetetlen jogát. A házasság előtti szüzesség elvárását, a Playboy-jelenségtől nem függetlenül, a kötelező szexuális aktivitás és elérhetőség elvárásával váltotta fel, és nem fordított kellő figyelmet a szexuális önrendelkezés jogára (amiben az egy partner, a több partner és a szexuális inaktivitás egyaránt legitim opciók mindkét nem számára). Ez a férfiak számára sem kedvező, mert őket is örökké szexre kész állapotban képzeli el (és innen fakad a merevedési zavar tabusítása, így az emiatt érzett szégyen is), de a nők számára még veszélyeket is rejt, mert elfogadhatóvá vagy legalábbis megbocsájthatóvá teszi az erőszakot. A szexualitás igenlése mellett háttérbe szorult a szexre (egy adott emberrel való szexre, vagy az általában vett szexre) való nemet mondás joga.

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság sem foglalkozik szexuális sikertelenségi ügyekkel. Az emberi jogok – noha a történelem során folyamatosan bővültek és már több generációjukról beszélünk – továbbra sem tartalmazzák a szexhez való jogot, és nem is fogják, már csak azért sem, mert a „jogsérelem” orvoslása korábban lefektetett jogokba (pl. testi épséghez való jog) ütközne. Szexben nincs igazság, a szex nem jogi kérdés. Legfeljebb korrektségről beszélhetünk benne, melynek elemei, például az egymással szembeni őszinteség, a hűség illetve a kapcsolat kereteire vonatkozó megállapodások betartása. Azonban a korrektség hiánya (így a Hanson által emlegetett megcsalás), bármennyire nem szép dolog, véletlenül sem ér fel súlyosságban (ellentétben azzal, ahogy ez a végtelenül rokonszenves libertariánus állítja) a szexhez való vélt jog érvényesítésével, azaz az erőszakkal. Már kialakult kapcsolatban a korrektség hiányát lehet jogosan nehezményezni, de a kapcsolatok kialakulásában igazságot követelni? Ezt jó lesz mielőbb elfelejteni.

Az a helyzet, hogy senki sem tartozik magyarázattal arra, hogy miért nem akar X személlyel vagy Y csoport tagjaival szexelni.

Ahogy arra sem, hogy miért akar: miért pont az adott személyt választotta, és miért nem egy (mások által, illetve a társadalmi elvárások szerint hozzáillőbbnek talált) másikat. Éppen az irracionális aspektusok miatt (is) történik meg a „meglepő” párok kialakulása: amikor a prekoncepciók helyett mégis a másik ember kvalitásai, személyes vonzereje stb. kerülnek előtérbe az előzetes elképzelésekhez képest. Vannak, és még csak nem is ritkák a „lázadó” választások – amiknek akár egy magát lúzernek tartó srác is a kedvezményezettje lehet. Már amennyiben nem süllyed olyan mélyre a nőgyűlöletben, hogy elvegye saját magától ezt az esélyt.

Ez a cikk először a 24.hu-n jelent meg 2018. május 19-én.