Az „emberi minőség hiánya” nem elégséges magyarázat a párkapcsolati erőszakra
Viszontválasz Németh Györgynek

Németh György szociológus válasza a Gender nélkül sehogy sem megy c. cikkemre itt található. Alább a viszontválaszom: 

Kedves György! 

Annak a férfinak, aki tud férfitársa bántalmazó viselkedéséről, netán látja, hallja is azt, és haveri vagy kényelmi megfontolásból nem avatkozik közbe, igenis van közvetett felelőssége. Ne értsen félre: nem kell a nem erőszakos férfiaknak hamut hinteniük a fejükre, s szégyellniük magukat és férfi mivoltukat erőszakos társaik viselkedéséért. Viszont az a férfi, aki akár csak megtagadja a rituális kezet rázást (a férfiklubba befogadás szimbolikus jelét) a közismert elkövetővel, és társaságban rászól a partnerét lökdöső, vele megalázóan beszélő vagy erőszak-bagatellizáló történetet, viccet mesélő társára, máris tett valamit a nőkért és a nemek egyenlőségéért.

A nemi sztereotípiák pozitív tartalommal való megtöltésének, amit ön javasol, ez is lehet egy módja – és példamutatásnak (ami szintén nincs ellenemre) sem utolsó. Tisztában vagyok vele, hogy amikor a nemiszerep-elvárásokra mutatunk rá a kapcsolati erőszak okaként, sokak előtt az egyformaság réme, a nők és férfiak nélküli sivár társadalom képe sejlik fel – holott a macsóság nyomásától megszabadult férfiak és a „princípium” korlátaitól megszabadult nők világa inkább megmutatná az önmagukként kibontakozó egyének változatosságát, és kifejezett sokszínűséghez, egyben őszintébb kapcsolatokhoz vezetne. Úgy gondolom, éppen ez helyezné előtérbe, az ön szavaival élve, az „emberi minőséget”.

Az „emberi minőség hiánya” azonban sajnos nem elégséges magyarázat a párkapcsolati erőszakra. A pszichológiában is született a hetvenes években egy megközelítés, miszerint egyszerűen a rossz konfliktuskezelési stratégia a baj, ám azóta ezt többen megcáfolták (lásd például Tóth Olga „Mi hány méter?” című tanulmányát a Socio.hu 2012/1. számában). A tény, hogy a fizikai és szexuális erőszak legtöbb áldozata nő, és legtöbb elkövetője férfi, szükségessé teszi azt a következtetést, hogy a probléma elemzéséből a nemek társadalmi helyzetét nem hagyhatjuk ki. Ha így teszünk, akkor az egyformán „balhésnak” kikiáltott felek békéltető eljáráson köthetnek ki, miáltal az elkövető nemhogy büntetést, még megerősítést is nyer. Megtörtént eset: a terapeuta megfeddte a kabátlesegítéstől elhúzódó feleséget, mert nem tudta, hogy a gáláns férj az intézmény kapujában nem sokkal előtte felpofozta őt. Nagyon káros az egyirányú bántalmazás és a kölcsönös kapcsolati konfliktus összemosása (erről ajánlom például Kuszing Gábor „Milyen érvek szólnak a mediáció alkalmazása ellen párkapcsolaton belüli erőszak esetén?” Ügyészek Lapja 2009/6. számban megjelent írását).

Az áldozatokkal foglalkozó szakemberek és hatósági dolgozók célzott képzése lenne az egyik fontos változás, amit szeretnénk elérni, és amit az isztambuli egyezmény is előír, továbbá az, hogy intézkedéskor az elsődleges cél az áldozat mint egyén biztonsága legyen. Ne történhessen meg, hogy a megvert feleség által kihívott rendőrök, miután beszéltek a férjjel is, megnyugszanak, s dolguk végezetlenül távoznak – megszegve ezzel az érvényben lévő, csak éppen be nem tartott 2007-es ORFK-utasítást. Ahogy az sem, hogy a jelenleg gyakorlatilag csak formális távol tartás hatálya alatt öl a bántalmazó. És az sem, hogy a kiváló egészségnek örvendő, magabiztos bántalmazó „édesapa”, kontrasztban a testileg, lelkileg és anyagilag tönkrement, így valóban kevésbé megnyerő benyomást keltő anyával, leveszi a lábáról a bírót és a gyámügyest. Mindazt, amit a hatóságok és döntéshozók hozzáállásáról írtam, nem én „gondolom”, hanem az áldozatok tapasztalják. Az érvelésem nem arról szól, hogy nekem vagy a feministáknak mi tetszik, hanem arról, hogy jó külföldi gyakorlatok alapján mi hatékony. Ami kockán forog, messze nem „ideológiai” vagy kulturális kérdés, hanem a lehető leghúsbavágóbb módon gyakorlati: emberéletekben számolható.

Antoni Rita
a Nőkért Egyesület elnöke

mens_march.jpg

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.12.02.

Antoni Rita írásai

Antoni Rita vagyok, szabadúszó újságíró, nőjogi aktivista, a Nőkért Egyesület elnöke. Cikkeim többsége jelenleg az Éva magazinban, a 24.hu-n, a Nőkért.hu-n és a Szabadnem blogon jelenik meg. Korábban a Magyar Nemzetben is publikáltam. Ezen a blogon megtaláljátok az eddigi írásaimat. Kapcsolat: antoni.rita@gmail.com

Címkék

Címkefelhő
süti beállítások módosítása