19-20. század fordulójára megérett a gondolat: az emberiség jó felét kitevő nőknek igenis legyenek azonos jogaik a férfiakkal! A nők törekvése szinte minden területen beleütközött a férfiak ellenállásába, ám a legádázabb csaták a közélet szférájában zajlottak. Ma azokat a nőket, akik az általános női választójogért küzdöttek, átfogóan „szüfrazsettnek” szokás nevezni, ám saját korukban csak szűkebb csoportot alkottak azok között az Angliában működő aktivisták között, akik az egyenjogúság megteremtésén fáradoztak.
A női választójogért küzdő szervezetek 1897-ben egyesültek Női Szüfrazsett Szervezetek Országos Szövetsége (NUWSS) néven, vezetőjük Millicent Garrett Fawcett, az Angliában elsőnek diplomát szerző orvosnő, Elizabeth Garrett Anderson testvére lett. Ők a szüfrazsista szóval illették magukat, kifejezetten elhatárolódtak az agresszív fellépéstől, és nem győzték hangsúlyozni, hogy a „hölgyhöz illő” és törvénytisztelő módszereket részesítik előnyben. (A magyarországi Feministák Egyesülete is ezt az irányt követte.) A radikális Emmeline Pankhurst és köre azonban nem tartotta célravezetőnek ezt a finomkodást, így 1903-ban kiváltak a csoportból és megalapították a Nők Társadalmi és Politikai Unióját (WSPU), amely a polgári engedetlenség merészebb eszközeivel dolgozott. A sajtó aggatta rájuk 1906-ban a szüfrazsett gúnynevet, ők csupán „militánsnak” hívták magukat. 1907-ben Charlotte Despard vezetésével közülük is kivált egy újabb csoport, mely basáskodónak találta Emmeline Pankhurst vezetési stílusát. Ez a mozgalom, a Nők Szabadságligája (WFL) nem gyújtogatott, nem tört be ablakokat, ám az adósztrájkot és más figyelemfelhívó módszereket nem vetette meg.
Mindhárom csoport más és más réteget szólított meg, és a sikerben mindegyik megközelítésnek része volt: Angliában a nők részleges választójogát 1918-ban, teljes választójogát 1928-ban iktatták törvénybe. (Magyarországon a Károlyi-kormány 1918-ban adott választójogot a nőknek, de e rendelkezés szerint nem tartottak választásokat. A következő kormányok a nők választójogát folyamatosan szigorított feltételekhez kötötték. Az általános, egyenlő és titkos választójogot csak 1945-ben vezették be hazánkban.) És mindhárom csoportban tevékenykedtek kiemelkedően nagy hatású, tehetséges nők, akik a kreatív módszerekkel vonták magukra a figyelmet és juttatták el üzenetüket. Néhányuk portréját vázoljuk fel alább.
Aki először láncolta magát kerítéshez: Edith New
1877-ben munkáscsaládban született a dél-angliai Swindonban. Egyéves volt, amikor apja balesetben meghalt. Anyja a kor szokásaival ellentétben nem ment újra férjhez, és küszködve nevelte fel három gyermekét. Edith-nek már 14 éves korában munkába kellett állnia, de 23 éves korában otthagyta tanítói állását, belépett a WSPU kötelékébe, és attól kezdve minden energiáját a mozgalomnak szentelte. Eleinte szerte az országban gyújtó hatású beszédeket tartott, később pedig militáns akciókban is szerepet vállalt.
1908 januárjában egy társnőjével együtt odaláncolta magát a Downing street 10 – a miniszterelnöki rezidencia – korlátjához, s hangos kiáltással követelt szavazati jogot a nőknek. 1908 júniusában, amikor a miniszterelnök nem volt hajlandó fogadni Emmeline Pankhurst 12 fős küldöttségét, Edith-ék kővel betörték a Downing street 10 ablakát – ez volt a nőmozgalom első erőszakos akciója.
Két hónap kényszermunkára ítélték őket a hírhedt Holloway börtönben. A szüfrazsetteket nem tekintették politikai fogolynak, ezért az elítéltek éhségsztrájkba kezdtek és hősiesen állták a brutális kényszertáplálást. Eleinte aggódtak, hogy maga a WSPU is túlzásnak fogja tartani az ablakbetörést, ám Emmeline Pankhurst meglátogatta őket a börtönben és megdicsérte sikeres figyelemfelkeltő taktikájukat, szabadulásukkor pedig a csoport éremmel tüntette ki őket. Bár Edith később elhagyta a mozgalmat s visszatért a tanításhoz, továbbra is küzdött a nők választójogáért és egyenlő bérezéséért. Szülővárosa büszkén őrzi emlékét és 2011-ben utcát nevezett el róla.
Aki hőlégballonra szállt a nők szavazati jogáért: Muriel Matters
Dél-Ausztráliában született sokgyermekes metodista családban 1877-ben. Zenét és színészetet tanult, 1905-ben barátai biztatására Londonba hajózott, hogy Angliában próbáljon karriert építeni. Hamarosan belépett a WFL-be, s 1908-ban első, ártalmatlan akciójaként többedmagával bejárta Anglia délkeleti megyéit, és „Szavazati jogot a nőknek” feliratú karavánjuk sikeresen toborzott új tagokat.
1908. október 28-án társával, Helen Fox-szal a Parlament alsóházában odaláncolta magát a Hölgyek Karzatának vasrácsához, és hangos kiabálással követelt szavazati jogot a nőknek. Az ügyből hatalmas botrány lett, a kiérkező rendőrség ügyetlenkedése miatt az egész rácsot le kellett szerelni és kovácsot kellett hívni, hogy kiszabadítsa a protestáló nőket. A tiltakozás ezután a parlamenten kívül, az utcán folytatódott, s Matterst egy hónap börtönbüntetéssel sújtották.
1908. február 16-án, amikor a király hivatalosan megnyitotta a parlamenti ülésszakot, Matters „Szavazati jogot a nőknek” feliratú hőlégballonnal megpróbált a tömeg fölé repülni. A rossz széljárás ugyan a külváros felé sodorta, de a másfél órás lebegés alatt így is sikerült számos ember figyelmét felkeltenie és mintegy 25 kilogramm szórólapot szélnek eresztenie.
Matters nevét ez a két akció tette ismertté, de még 1924-ben is elég nagy feltűnést keltett: ekkor Hastingsben, ahol fogorvos férjével élt, a Munkáspárt jelöltjeként elindult a választásokon. Bár nem nyert konzervatív ellenfelével szemben, indulásával ország-világnak megmutatta: a legtermészetesebb dolog, hogy egy nő képviselő legyen.
A Tábornok: Flora Drummond
Az 1878-ben született manchesteri lány postáskisasszonynak tanult, de mivel csak 155 centire sikerült megnőnie, egy akkor bevezetett, minimum 157 cm-es magasságot előíró követelmény értelmében nem állhatott munkába. Drummond, akit a nőkkel szembeni diszkrimináció e formája (hiszen a nők átlagos testmagassága alacsonyabb a férfiakénál) felháborított, egy gyárban helyezkedett el, ahol még lázítóbb igazságtalanságokkal találkozott: például azzal, hogy a nemek közt markáns fizetéskülönbségek vannak, valamint hogy az alulfizetettség és a munkanélküliség nők sokaságát kergeti prostitúcióba.
1905-ben lett a WSPU tagja, s szinte azonnal porrá zúzta a nők szavazati jogának azt a gyakori ellenérvét, hogy a nők nem teljesítenek katonai szolgálatot. Felhívta rá ugyanis a figyelmet: attól, hogy egy férfi alkalmatlan a katonai szolgálatra, mert alacsony vagy más okból kiszuperálták, még nyugodtan szavazhat. Véleményének nyomatékosítására a WSPU akcióin mindig katonai egyenruhában jelent meg – ezért és kiemelkedő szervezőkészségéért ragadt rá a Tábornok név.
Számos merész akciót hajtott végre, amelyekkel rendszeresen a lapok címoldalára került. 1906-ban besurrant a miniszterelnöki rezidencia nyitott ajtaján (ide nő nem tehette be a lábát!), miközben társát, Irene Millert letartóztatták, mert dörömbölt az ajtón. Ő is számtalanszor megjárta a börtönt, egyik alkalommal három hónapos terhesen. 1908-ban a Temzén, egy bérelt hajóban megközelítette az Alsóház teraszán üldögélő képviselőket, hangos szónoklatot intézett hozzájuk a nők szavazati jogának fontosságáról, majd barátságosan meghívta őket a szüfrazsettek közelgő gyűlésére. 1909-ben Edinburgh-ben szervezett harcos felvonulást annak bizonyítására, hogy a WSPU vezetőinek állításával szemben a skót nők is alkalmasak a küzdelemre. Tízezrek tódultak az utcára, hogy lássák a transzparenseket magasba emelő, skót dudát fújó, a skót történelmet idéző ruhákba öltözött nőket.
1914-ben egészsége megrendülése és a világháború kitörése miatt visszavonult a direkt akcióktól, de nem a nyilvános szónoklatoktól és a mozgalom háttérmunkáitól. 1930-ban újabb fordulatot vett politikai pályája: jobboldali szövetséget alapított és harcot hirdetett a kommunizmus, valamint a fasizmus ellen.
Aki robogón járt dolgozni: Lady Florence Norman
1881-ben született előkelő családban. A formabontó női szerep családi öröksége volt: nagyanyja vegyész volt, anyja, Laura McLaren Aberconway pedig a NWUSS egyik alapítója, aki A szabadságjogok női chartája címen könyvet is írt.
Florence maga is belépett a NWUSS-ba. Férjétől, Sir Henry Norman liberális politikus-újságírótól 1916-ban egy kezdetleges robogót – tulajdonképpen motorral felszerelt rollert – kapott a születésnapjára. Attól kezdve rendszeresen azzal járt munkába, egy londoni irodába, ahol vezető beosztásban dolgozott – azaz háromszorosan is áthágta az előkelő származású hölggyel szemben támasztott elvárásokat.
A háború alatt Franciaországban kórházat működtetett, ezért a Brit Birodalom Érdemrendjével tüntették ki. A Birodalmi Háborús Múzeum létrehozásában aktív szerepet játszott, s kinevezték a Nők Munkájával Foglalkozó Albizottság elnökének, így sokat tett azért, hogy a nők háború alatti helytállása ne menjen feledésbe. Ő volt az első nő, akit beválasztottak a Királyi Earlaswood Kórház igazgató tanácsába.
Aki a termetes rendőröket is megfélemlítette: Edith Garrud
Anyja és apja nem voltak házasok, s ez a tény a korabeli megítélés miatt rányomta bélyegét az 1872-ben született és egy híján 100 évet élt Edith gyerekkorára. A nagynénjénél nevelkedő magányos kislány, hogy elfoglalja magát, rákapott az atlétikára. 1893-ban hozzáment a sportokért ugyancsak lelkesedő William Garrudhoz, s együtt vettek dzsudzsucu órákat egy Londonban tartózkodó japán mestertől, Szadakazu Ujenisitől, majd 1908-ban, amikor tanáruk visszament Japánba, átvették a dodzsó vezetését. Edith nőknek és gyermekeknek tartott órákat, és sikerrel bizonyította, hogy a legkisebb termetű ember (ő maga csak 150 centi volt) is képes legyőzni bármily terebélyes ellenfelet, ha elsajátítja a dzsudzsucu fogásait.
1907-ben egy rövidfilmet forgatták róla, amivel meglehetős ismertséget szerzett, és Emmeline Pankhurst meghívta a WSPU gyűlésére, 1909 decemberétől pedig rendszeres kurzusokat tartott a lenyűgözött szüfrazsetteknek, és megalapította a Szüfrazsettek Önvédelmi Klubját. A sajtó nem tudott betelni a bámulatos fizikai erőfölényt felmutató nővel, aki hosszú szoknyában és széles karimájú kalapban is bevethető harci technikákkal fegyverezte fel a feministákat. Harminc legjobb tanítványából testőrséget képzett ki Emmeline Pankhurst védelmére: ők voltak az úgynevezett Dzsudzsucu Szüfrazsettek.
Garrud túl értékes volt a mozgalomnak ahhoz, hogy kockáztassák a letartóztatását, így személyesen ritkán vett részt a műveletekben, de segítette társait, ahogy tehette. Egy alkalommal, amikor egy csapat szüfrazsett betört több mint 400 kirakatot, bemenekítette a tetteseket a dodzsóba, edzőruhát adott rájuk, utcai ruhájukat és a törés-zúzásra használt tárgyaikat elrejtette egy szőnyeggel fedett csapóajtó alatt. A bekopogó rendőrök csak annyit látták, hogy Garraud szokása szerint dzsudzsucu edzést tart hat nőnek, így visszavonultak.
Az első világháború kitörése véget vetett a mozgalomnak. A harcos nők a háborúról sem vélekedtek egységesen: Emmeline Pankhurst kiállt mellette, mások viszont a Nők Nemzetközi Béke- és Szabadságligájához csatlakoztak. A szüfrazsettek későbbi éveikben a legkülönbözőbb irányokba sodródtak, de amikor az 50-es, 60-as években meginterjúvolták az akkor már koros hölgyeket, valamennyien egybehangzóan állították: életük legkedvesebb időszaka volt a szavazati jogért folytatott küzdelem mozgalmas évtizede.
Ez a cikk először az Éva magazin 2016. január-februári számában jelent meg.
