Nincs itt semmi diszkrimináció!
A napokban hazánkban vizsgálódott az ENSZ nőjogi bizottságának munkacsoportja. Lesújtó eredményekre jutottak, aminek jelentésükben hangot is adtak.

Még ki sem tették a lábukat az országból a mindentudó, így a nemzetközi szakértők felett is álló EMMI, máris kész volt a magabiztosan hárító válasszal. Szerintük a nemzetközi szakértők „mesterségesen szembeállítják” (sic!) a családok és a nők támogatásának ügyét egymással. Mesterségesen! Mi ebből a tanulság? Család nélkül a nő – de boldog lenne Otto Weininger, ha ezt hallaná! Százéves késéssel, de eszméi mégiscsak megfogantak! – semmi! A nő önmagában semmi! Nem ember, nem kell támogatni, az őt érintő specifikus problémákkal (hogy mikkel?) foglalkozni! Ha női mivoltából fakadóan diszkrmináció vagy erőszak éri, az ő baja, miért nem szült. Ha szült, akkor meg miért nem szült többet. Nem kell ezt túlbonyolítani! 

raday.jpg

Frances Raday

Ugyan hogy is gondolta ez a sehonnai Frances Raday (közgazdász, jogászprofesszor, világszerte számos egyetem díszdoktora), hogy a magyar politikai férfielit majd a füle botját mozgatja az ő véleményére  a nemek egyenlőségéről és a nők jogairól?  Hiszen a magyar politikai férfielit mindenhez kiválóan ért, a nőket érintő ügyekben pedig egyenesen zseniális! Ami a családon belüli erőszakot illeti, olyan remek szakértőik vannak, mint „mindenki szülje meg a maga két-három, de inkább négy-öt gyerekét” Varga István, vagy „a bántalmazó kapcsolatukból kilépő nők tehetnek a hajléktalanságról” Lukács Tamás – ezek után már érthető, miért mondtak le a kodifikációs folyamatban az áldozatokkal napi szinte kapcsolatban levő civil szervezetekkel való érdemi egyeztetésről, és miért ér rá annyira az Isztambuli Egyezmény ratifikációja. Reprodukciós jogokban nem kevésbé kompetens személyek erősítik soraikat, mint Harrach Péter, akinek mit számított holmi WHO az abortusztabletta hazai forgalmazásának megítélésénél – tudja ő jól, hogy az ördögi szer bizony úgy hat, mint egy fejfájáscsillapító, és ez majd még felelőtlenebbé teszi a családellenes, karrierista, szingli némbereket. Az ő megregulázásukra még az a párezer vetélés sem túlzó áldozat, ami a későbbi, vállalt terhességeknél következik be, és amiket a tablettás abortusz alkalmazásával el lehetne kerülni. (Ezek után örülhetünk, hogy a Szoptatást Támogató Nemzeti Bizottság elnöke ugyan szintén férfi, de legalább orvos…) A néhány nő sem akar szakértelemben lemaradni, akit a haveri kör nagy kegyesen megtűr maga mellett, ha nem beszél és nem ugrál sokat: a Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság élén olyan (az objektivitást nélkülöző) nő áll, aki szerint a specifikus női problémák halmazában egyedül a munka és család összeegyeztetése található, és jól emlékszünk a családon belüli erőszak törvénytervezetét tárgyaló (!) női esélyegyenlőségi albizottsági ülésre, ahol egyebek mellett azt tudtuk meg, hogy Wittner Mária sosem szedett fogamzásgátlót.  

…Apropó, női esélyegyenlőség! Ezzel itthon olyan jól állunk, hogy az állami intézményrendszerben egyre alacsonyabb szintre került – a Pekingi Női Világkonferencia után létrejött a Nőpolitikai Titkárság, egy időben volt Esélyegyenlőségi Minisztérium, majd a lefokozódás útja a szakállamtitkárságon és főosztályon keresztül az eldugott al(vicc)bizottságon át vezetett a semmibe: a második Fidesz-kormány idején egyszerűen eltűnt. (Ahogy egy hazai nőszervezet vezetője fogalmazott, elkaparta a vak komondor.) Tavaly ősszel nagy nehezen létrejött egy úgynevezett Női Méltóságért Albizottság – figyeljük meg, hogy az „egyenlőség” vagy a „jog” szavakat szemérmesen kihagyták az elnevezésből, a tagok fele pedig férfi. Az egyik első dolguk volt lesöpörni Szél Bernadett javaslatát, miszerint az albizottság munkájában essen szó a nők reprodukciós jogairól is – sokaknak a fülét bántja maga a szó is. A „jog” is elég bajos, ha nőkról van szó, de még arra is merészelni utalni, hogy a nő nem szülőgép, és joga van a termékenyégével kapcsolatban saját döntéseket hozni? Skandallum! 

Az ENSZ szakértők márpedig bőven találtak problémát e területen: az abortuszok száma, noha az utóbbi években valamelyest csökkent, EU-s átlagban még mindig magas nálunk, és ennek egyik oka a fogamzásgátló szerek és eszközök magas – a szegénységben élők számára sokszor megfizethetetlen – ára. „Ezért a szakértői csoport véleménye szerint a kormánynak minél előbb gondoskodnia kell arról, hogy minden nő és lány megfizethető módon hozzáférjen a fogamzásgátlás lehetőségéhez” – áll a jelentésben. Véletlenül se higgyük azonban, hogy a fogamzásgátlás költségeiért csak a jobboldali kormány hibáztatható: a fogamzásgátlás társadalombiztosítási támogatása a korábbi kormányoknál is csak felmerült. Akkor is csak a tabletták támogatása, azaz a hormonmentes módszereké, például az óvszeré nem – az a felismerés, hogy a fogamzásgátlás a párok közös felelőssége és nem kellene, hogy evidens legyen, hogy a nő kockáztassa az egészségét, még haladóbb körökben sem vert gyökeret. Az SZDSZ 1999-ben, majd 2005-ben tett javaslatot a tabletta támogatására, de az furcsamód sosem vált valósággá, a mai, mindenáron szülést sulykoló ideológia mellett még a felvetés is elképzelhetetlen.

Próbálkozzunk akkor a reprodukciós jogok másik vetületével, és próbáljuk legalább a gyermeket vállaló nők helyzetét javítani? Aki azt hiszi, hogy családbarát országunkban legalább ennek van realitása, téved: amellett, hogy nálunk elképzelhetetlen utópia, hogy egy csokor virággal vagy egy doboz bonbonnal köszönjük meg a szülészorvos fáradozását, a társadalombiztosítás a szoptatást segítő eszközök vásárlását és bérlését sem támogatja. Láthatjuk, nincs itt semmi diszkrimináció. 

Antoni Rita írásai

Antoni Rita vagyok, szabadúszó újságíró, nőjogi aktivista, a Nőkért Egyesület elnöke. Cikkeim többsége jelenleg az Éva magazinban, a 24.hu-n, a Nőkért.hu-n és a Szabadnem blogon jelenik meg. Korábban a Magyar Nemzetben is publikáltam. Ezen a blogon megtaláljátok az eddigi írásaimat. Kapcsolat: antoni.rita@gmail.com

Címkék

Címkefelhő
süti beállítások módosítása