Sandberg férje halálának első évfordulóján Facebook-posztjában elismerte, hogy Dobd be magad! című sikerkönyvének megírásakor hibázott: nem szentelt elég figyelmet azoknak a nőknek, akiknek nincs támogató társuk. Tisztában van vele, hogy a nehézségek anyagi részét ő sosem fogja megtapasztalni, mégis nagyobb empátiája alakult ki az egyedülálló szülők felé, és a vállalati irányelvek olyan átalakítását sürgeti, amely kedvező az alternatív családformákban élő embereknek is. Az egyedülálló anyák aligha küzdenek a kevés esetben valós „munka vagy család” dilemmával – még annyi esélyük sincs a főállású anya szerepét választani, mint házasságban/kapcsolatban élő társaiknak. Szándékosan nem írtam azonban „karriert”: élethelyzetüknél fogva ugyanis ritkán tudják „bedobni magukat” az előmenetel érdekében.
A szegénység hazánkban is kétszeres arányban sújtja az egyszülős családokat a kétszülős családokhoz képest. Ezt 2013-ban az ENSZ CEDAW bizottsága is kifogásolta, de a kormány egyelőre nem sok hajlandóságot mutat arra, hogy ezen változtasson. Pedig távolról sem elenyésző kisebbségről beszélünk. 2012-es adat szerint az EU-ban eleve csak az emberek 55%-a él hagyományos szerkezetű nukleáris családban (apa-anya-gyerekek), a KSH adatai szerint pedig ma Magyarországon minden ötödik család egyszülős. Ezek 86%-ában az anya a családfő, ezért nőszervezetek próbálják e csoport érdekképviseletét vállalni.
Még nőnap alkalmával követelték női civil szervezetek a kétszülős családokénál jelenleg mindössze 1500 Ft-tal több családi pótlék megemelését egyedülálló szülők számára (Nőszervezetek nőnapi közleménye) – Szél Bernadett az erre vonatkozó javaslatot be is nyújtotta, követelve egyúttal a nagycsaládosoknak joggal járó kedvezmények kiterjesztését az egyszülős családokra. Március 21-én, az Egyedülálló Szülők Világnapján a csatlakozó szervezetek Az egyszülős család is család címmel közleményt adtak ki és országszerte több helyszínen Alternatív Anyák Napja néven flashmobot szerveztek. Április 12-én Miskolcon azonos címmel szakmai konferenciára is sor került, de hiába minden figyelemfelhívó törekvés, a Népjóléti Bizottság a javaslatot április végén végül elutasította. Szél Bernadett gyermeknapi sajtótájékoztatóján (május 29.) ismét bírálta, hogy a kormány egyetlen családmodellt preferál.
De hát, mit vétettek az egyedülálló anyák? Elvégre (többségben) nem homoszexuálisok, és nem is önző, nemzetromboló szinglik – hiszen beteljesítették a női princípiumukat, gyermeket szültek és nevelnek. Ez azonban még kevés az állami elismeréshez:
a gyermek értéke ugyanis a gyermekvállalás kereteitől is függ, és a férfi nélkül élő (élni merészelő) nő akkor is fenyegeti a központi ideológia egyedül üdvözítő családképét, ha ezt az életmódot nem maga választotta.
Meglehet például, hogy neki minden álma a „teljes család” volt, ám a gyermeke apja a terhesség hírére lelépett. Talán az abortuszt kellett volna választania? Akkor most azért repülnének felé a kövek. Azt se feledjük el, hogy a fogyatékos gyerekkel élő családok 70%-ában a családfő egyedülálló anya, mert „az apa más utat választott”.
Az is gyakran előfordul, hogy a nő negyven felé közeledve beleun a sikertelen párkeresésbe, és – mesterséges megtermékenyítés vagy örökbefogadás útján – egyedül vállal gyereket. Tartott volna pisztolyt valamelyik férfi fejéhez, hogy tetszetősebb életformát tudjon folytatni? És igen, az is meglehet, hogy merészelt nem megbocsátani jó asszony módjára verést vagy hűtlenséget, nem fogadta el, hogy „a család összetartása” önmegtagadás árán is kizárólag a nő feladata, és (hallatlan!) volt képe elválni. (Adott esetben a saját és gyermekei életét menteni, de tudjuk, az is az ő hibája, „miért választott ilyen embert?” – igen, a bántalmazó az első randin közölni szokta, hogy ő egy bántalmazó, ez már csak így megy.)
Nem számítanak az okok: a „csonka család” bélyege akkor is jelen van, ha e bizarr kifejezést már nem ildomos használni. Apropó, nyelvhasználat, hiába kapjuk mi, veszedelmes genderideológusok az oltást a szakterminusok használata miatt, a konzervatív jobboldalnak sem kell adott esetben a szomszédba menni egy kis nyelvújító leleményért. A közelmúltbeli „nemzetmentés-kompatibilis párválasztás” mellett számomra feledhetetlen még a 2013-as „felliberalizálódott családmodell”, melynek kapcsán azt is megtudtuk, hogy ezek a fránya emberek „nem kívánják rendezetten megélni a társas kapcsolatukat” (és ezért van családon belüli erőszak). Na itt van a baj, kérem szépen, utáljuk a „rendezett életet”, pattogunk, egyedülállunk, elválunk, ahelyett, hogy ásó, kapa, nagyharang.
A rossz hír azonban az, hogy ez nem egy emberen múlik, és a különböző családformák közti rangsor felállításától, valamint az egyedülállók folyamatos ideológiai ütlegelésétől nem fog növekedni a hagyományos családok és a megszületett gyermekek száma. Az egyedül üdvözítő életmód propagálásától senkinek nem lesz jobb – elvégre, akinek bevált, annak nem kell népszerűsíteni –, ellenben sokaknak lesz rosszabb. Gyerekeknek is, őket pedig azért szeretjük, nem?
A döntéshozók felelőssége, hogy álmokat kergetnek, vagy a valósághoz igazítják az intézkedéseiket.
Ez a cikk először a Reflektor.hu-n jelent meg 2016. jún. 24-én.
